www.mediawave.hu | www.mediawavefestival.hu | www.romerhaz.eu | www.filmfundgyor.eu
etnik Archív
2024. december VHKSzCsPSzVHKSzCsPSzVHKSzCsPSzVHKSzCsPSzVHK Aktuális program:
2024.12.07.
01020304050607080910111213141516171819202122232425262728293031

HÍRLEVÉL

Név:
E-mail cím:
Feliratkozom az alábbi hírlevelekre:
MEDIAWAVE
MEDIAWAVE webTV
Passport Control
Adatok módosítása, leiratkozás vagy aktiválás újraküldése:
KÉPAJÁNLÓ

ARCHÍV - Passport Control 1-46. - MEDIAWAVE Művészeti Műhelyek :: PASSPORT CONTROL 16. - SZIBÉRIA NAPLÓ 3. - NOVOSZIBIRSZK-ALTAJ, 2009

PETTENDI SZABÓ PÉTER NAPLÓJA (2009)

(Pétert, a MEDAWAVE Passport Control elnevezésű nemzetközi művészeti workshop-sorozatának vezetőjét harmadik alkalommal kérték fel fotós workshop tartására Novoszibirszkben, a "MEETINGS IN SIBERIA" Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál keretében.)

  

Köszönöm a Mediawave-nek, hogy ilyen utazásokra lehetőséget ad és azoknak keretet teremt!

 

Ahogyan 2007-ben és 2008-ban is, nagy izgalommal készülődtem Szibériába, annak is a dél-keleti, számunkra nagyon kedves csücskébe, Novoszibirszkbe és Bes-Özökbe.
 

Érdemes belenézegetni az előző évek rengeteg fotóval dúsított naplóiba, hogy érthetők legyen a PASSPORT CONTROL 16. előzményei: 

SZIBÉRIA NAPLÓ 2008 - 1.rész, 2.rész, 3.rész, 4.rész, 5.rész

SZIBÉRIAI NAPLÓ 2007 + film

 

Tavaly előtt tíznél többen, tavaly négyen, Jenő, Pusi, Csaba és én alkottuk a Mediawave fesztivál és a Passport Control delegációját. Az idén, és amiatt is külön izgalommal készülődtem, mert noha többünknek szólt a meghívás, csak egyedül tudtam útnak indulni. Mindenki, akiket jól- és olyanok is, akiket csak látásból ismerünk a városban és az Altájban, mindenki kérdezte, hol vannak a többiek. Remélem, hogy hamarosan megoldódnak azok a gondok, amiért nem tudtak jönni és jövőre már újra a jól megszokott törzsgárdával várhatjuk az augusztus végi, szeptember eleji indulás pillanatát.

 

 
2009. augusztus 27.
 

Az útvonal a megszokott repülővel Budapest-Moszkva-Novoszibirszk. Lássuk csak van-e olyan dolog, amely szemmel láthatóan is megegyezik a három városban!

 

 

 

Reggeli felvételek a budapesti metróban

 

 

Ebből kőbányai a megállóból indul a Ferihegyre a buszjáratok, minden turistának és itthonról utazónak szembesülnie kell ezzel a látvánnyal. Szégyelljük magunkat!

  

 

 

Budapest és Moszkva egy-egy külvárosi részlete a levegőből.

 

 

Már Moszkvában is ismerik és hirdetik a workshopunkat.

 

Moszkvában igazi kalandtúrára kellett készülnöm. Ugyanis a budapesti járat Seremetyevón landolt, a novoszibirszki viszont Domodedovóról indult. Ettől a ténytől a nálam tapasztaltabb utazókat (pl. Jenőt) is a jeges veríték öntötte el, mikor tanácsot kértem, hogy oldható meg ez a távolról egyszerűnek tűnő feladat. Szerencsére még az indulás előtt a jelenleg Moszkvában élő, a Kaszpi tenger mellett született és Novoszibirszkben felcseperedett, félig tatár származású, Julia Kosheeva, aki többszörös résztvevője volt a MEDIAWAVE Fesztiválnak és a Mediawave szervezte PASSPORT CONTROL workshopnak, felajánlotta, hogy segít átjutni a városon. Merthogy Seremetyevó Moszkva északi-, Domodedovo pedig a déli csücskében van. Fél öt tájékán szálltunk fel az első járműre egy már sokat szolgált csuklós Ikarusra. Egy órahosszáig tartott az út. Majd átszálltunk metróra. Újabb egy órahossza.

 

 

 

 

 

 

Némi várakozás után következett az elektricska (külvárosi viszonylatban közlekedő, villanymotor hajtotta vonat). Újabb egy órahossza. Ekkor már egy kicsit aggódni kezdtem, hogy elérem-e a repülőt. Ezen az érzésemen mit sem változtatott az, hogy Júlia egyre többet mondta az általa egyetlen ismert magyar mondatot, miszerint:
Nem kerget a tatár!

 

 

 

 

 

 Következett egy bizonytalan húsz perc, mert egy, a reptérre menő menetrendszerinti járatról, egy 9 személyes mikrobuszról, miután arra legalább 20-an várakoztak és amely nem üresen érkezett, lemaradtunk. Pedig keményen küzdöttünk! Az út végét a maradék tíz kilométert tehát taxival kellett megtenni. Az egész mindösszesen alig volt több, mint négy órahossza. Csak másfél órával több, mint a Budapest-Moszkva repülőút.

  

A check-in pulthoz természetesen, a kb. 70 méteres sort megkerülve jutottam csak oda. Éppen a beszállás utolsó percére értem oda a kapuhoz, ahol már senki sem állt, a személyzetből sem. Csak hozzám hasonlóan egy-két izgatott tétova alak. A kijelzőn az állt, hogy a következő információ negyed óra múlva érkezik a járatról és ez több, mint két órán keresztül el sem tűnt onnan. Nem csak én nem tudtam az okokat. Ezért leültem és a kijáratra szegezett szemmel várakoztam, ahogyan mások is. Másfél óra után felkínálták az étkezés lehetőségét.

  

 

 A mellettem ülő kislány az apukájától kapta ezt a szettet. Michael él!

 

 

 

Egyszer csak bemondták, hogy azok a novoszibirszki rossz időjárási körülmények, amelyek miatt nem indultunk, megszűntek. Be- és fel-, Novoszibirszkben leszálltunk.

 

 

 

Közben reggel lett. A reptéren Roman várt, akit tavaly ismertünk meg. Ő szárnyait bontogató író, aki segít a filmfesztivál szervezésében. Az első két éjszaka az ő lakásában, egy igazi hruscsovkában aludtam. A hruscsovkák olyan négy-öt emeletes tömbházakban épült, kis alapterületű, olcsó és óriási tömegben épült lakások, amelyek a nagyszámban a városba költöztetett, költöző népességnek, voltak hivatottak hajlékot nyújtani a kikövetkeztethető történelmi időszakban.

 


2009. augusztus 28.

 

Volt egy teljes napom az altáji indulásig, hogy találkozzak ismerősökkel. A városban, amely hangulatával gyermekkorom Debrecenjét idézi, már a legelső alkalommal is otthonosan éreztem magam. Most sem volt Urálon túli érzésem. Különösen azért nem, mert már ismerősökkel találkoztam az utcákon. Roman segítségével beszereztem egy oroszországi sim-kártyát, aztán találkoztunk Ellával (Ella Davletsina a Meetings in Siberia Dokumentumfilm Fesztivál igazgatónője és lelke) megbeszélendő a fesztivál programjából rám háruló feladatokat.

 

 

 

 A várost az 1910-es években alapították, egy-két megmaradt épület idézi az akkori hangulatát.

 

 Novoszibirszk metró


Vacsora a Vilka lozska-ban (egy gyorsétterem hálózat, ahol frissen készített, nagyon ízletes, kedvező árú, orosz eledeleket lehet enni).

 

 

 

Este pedig először az újonnan nyílt Kardamom kávézót, ismerőseink kedvenc helyét kerestük fel.

 

 

 

Itt találkoztam Ivánnal a remek fotográfussal, aki tavaly nagyon sok helyre kalauzolt bennünket az Altajban.

 

 

 

Éppen, csodák csodája, pár napja érkezett vissza a mongol határ mellől, ahol egy nagyon izgalmas művészeti projektet dokumentált, hosszan nézegettük ezeket a képeit. Aztán átmentünk a népszerű Universam áruházhoz, ahol egy éve minden este összegyűltünk az ismerősökkel, itt mindenki beszerezte a szükséges innivalót és átmentünk a Vörös Fáklya színház elé, ott folytatódott a beszélgetés. Izgatottan aludtam el, mert másnap nyolc órás busz, és három órás autó út várt rám, hogy eljussak Bes-Özökbe.

 

 

 

 


2009. augusztus 29.

 

A busz délelőtt fél tizenegykor indult pontosan, szerencsére az ablak mellett ültem, így kedvemre nézelődhettem. Minden alkalommal, így most is, elbűvölt az itteni végtelenség látványa, tudva azt, hogy a táj ezer kilométereken keresztül alig változik.

 

 

 

  

Út közben egy-egy pihenőre, útszéli éttermeknél és nagyobb városok (pl. Bijszk) buszállomásain álltunk meg.

 

 

  

A végállomás Gorno-Altajszk, innen naponta csak egy buszjárat visz Bes-özökbe, amely korábban indul, mint ahogy megérkeztem. Ezért az itteni buszpályaudvarra beszéltünk meg találkozót Artemmel, aki felajánlotta, hogy elém jön, neki ehhez három órát kellett autóznia.

 

 

 A gorno-altajszki busz pályaudvar váróterme

 

A busz hamarabb érkezett a menetrendhez képest több mint egy órával, ezért a váróteremben leültem. Kisvártatva, még most sem hiszem el, egy ezen a vidéken szokatlan, hosszú hajat és szakállat viselő, nagy kalapos és köpönyeges embert pillantottam meg. Ő nem volt más, mint Tarakaj a művész, akivel tavaly, egy innen távoli faluban találkoztunk és aki olyan isten, helyesbítek szellemek adta tehetséggel fogalmazza meg rajzban az altaji élet alapvető fontosságú jeleneteit és apró rezdüléseit, hogy azonnal a hatása alá kerít mindenkit. Megszólítottam, ő megismert. A tavalyi találkozásunk emlékére adott egy rajzot, amelyen az éjszaka szellemei őrzik a fáradtan hazafelé tartó lovast, akire aggódó felesége és a jurta melege vár. Egyszerű ez.

 

 

 

Majd kipakolta a félig kész rajzokat és elmondta, hogy még nincs lakhelye, ott alszik, ahol az éjszaka éri, és a képeiért kapott ennivalót eszi és innivalót issza, sokat. Mesélt, honnan származik és honnan meríti az ihletet, milyen szellemek segítik. Csodálatos, ahogyan az is, ahogy találkoztam vele.

Egyszer csak ott termett valaki, aki azt állította, hogy Artem ismerőse és hogy menjek vele, mert Artem esküvőn volt és késve érkezik, még négyszáz kilométert kell autóznia, hogy odaérjen és az, sokáig fog tartani. Vele tartottam, miután a legjobbakat kívánva elbúcsúztam Tarakajtól. Egy nagyon kedves vendégszerető pár otthonában találtam magam kisvártatva. Borscsot, kapros uborkasalátát, teát kaptam. Volt időnk, sokat beszélgettünk. Az asszony Szinaru, Artem unokatestvére, pszichológusként dolgozik az itteni iskolában, a férje Aducsi rendőr. Szinaru bes-özöki, Aducsi a kosagacsi területről származik. Rengeteg fénykép és megannyi történet került elő. Több, mint három óra múlva érkezett meg Artem, ekkor már éjszaka tizenegy felé járt az idő. Tudva azt, hogy még három órás út vár ránk felfestetlen- és föld utakon, szakadó esőben, egy öreg, furcsa hangokat hallató Zsiguliban, a nem túl kipihent Artemmal, kicsit izgatott voltam. Szerencsére ezt az érzésemet tompította az egyre jobban rám törő fáradtság. Megérkeztünk szerencsésen hajnal kettő után. Megterített asztal várt minket, amit Rima készített nekünk, mielőtt Ujhurral, kisfiukkal, nyugovóra nem tért.

 

 

 


2009. augusztus 30.

 

 

 

Későn ébredtünk. Reggeli közben felelevenítettük a korábbi évek történeteit és elmeséltük egymásnak, hogy közös ismerőseinkkel és velünk mi történt azóta, hogy nem találkoztunk. Közben befutott Arzsan (Artem bátyja) is, tavaly ő vezényelt a birkavágást. Az egyik itteni feladatom az, hogy megtudjak, minél többet az ail építéséről (Az ail, fából épített jurta, amely funkciójában az otthoni nyári konyháéval azonos). Megkértem Arzsant, akiről tudtam, hogy már épített ilyet, hogy rajzolja le és mesélje el az alapvető dolgokat. Erre azt válaszolta, hogy egyszerűbb lesz elmenni és megnézni azt az ailt, amit éppen most építenek a faluban, ahol ő is segítkezik. Délután oda mentünk.

 

Rima és unokatestvére Vaszja elugrottak valamiért

 

 

 

 

Onnan hazatérve ebédeltünk, utána mialatt Rima és Ujhur pihentek, Artemmal angoloztunk. Egy altajinak egy magyar magyarázta az angolt, orosz nyelven. Estefelé sétát tettem a faluban, meglátogattam Artem édesanyját, akinél éppen négyen asszonyok, az egyikőjük születésnapját ünnepelték. Kérték, hogy őket ne fényképezzem, ezért csak az ünnepi asztalról készítettem felvételt, ahol a sült lóhús, vadmálnalekvár és sok más finomság látható.

 

 

Még egy kis séta után hazatértem, ahol Rima készítete éppen a vacsorát a csibureket. Ez darált ló- és bárányhús, hagyma és só keverékével töltött, olajban kisütött tésztaféle. Szörnyen finom.

 

 

 


Ilyen beszélgetős vacsorák alkalmával is igazán sokat gondoltam arra, hogy jó lenne, ha többen tudtunk volna jönni.

 

Éjfél után tértünk nyugovóra. Nem kellett ringatni.

  

 

2009. augusztus 31.

 

Ujhur ébredezik. A bölcső a plafonra van felfüggesztve. Ilyen megoldást, egy a hetvenes évek elején, bölcsőt ringató moldvai csángó anyáról, Korniss Péter által készített fényképen láttam. Arteméknál, modern idők, már egy rugó is segíti a ringást.

 

 

 

 Artem angolt tanul

 

 Ujhur egy Jaszimtól kapott olvasóval játszik. Jaszim kurd zenész, a Mediawave régi résztvevője, akivel Artem a fesztiválon és az azt követő kelet-európai turnén barátkozott össze

 

A ház mellett áll egy szinte teljesen kiszáradt, csonka lisztovnyica. Ez egy itteni fa fajta, a házak az ailok építőanyaga. Nem értettem miért nem vágják ki, hiszen elég lehangoló látványt nyújt. Aztán kiderült, Artem elmesélte, hogy ez egy nagyon szép sudár fa volt, de nem egész három éve belecsapott a villám és az ilyen fákat három évig nem szabad bántani, csak utána lehet kivágni. Viszont úgy tartják, hogy az ilyen fáknak a villám hatására átalakul a szerkezetük, ezért kiváló hanszereket lehet készíteni ezekből.

 

 

 

 
Elsétáltam a faluba megnézni, hogy haladnak az aillal. A falak már állnak és az ajtónyílás is elkészült. Megtudtam, hogy a tetőhöz nem érkezett meg az anyag, ezért csak másnap folytatják a munkát.

 

 

 


Ebédre az itteni gulyás készült. Ennek az összetevői, húsvagdalék, reszelt répa, hagyma, kapor, krumpli, só.

 

 

 

 

 

Ebéd után átautóztunk Sirgatiba, a szomszédos faluba, ahonnan Rima származik.

Az ólak tetejét száraz tehénlepénnyel szigetelik, amelyből aztán fű sarjad.

 

 

 

Ez egy több, mint 50 éves ail, elvétve lehet csak ilyet találni, ez a maiakkal ellentétben még rönk fából épült és négyzet alapterületű.

 

  

 

Hazafelé egy sziklarajzhoz tettünk kitérőt. Útközben egy kisebb állat futott át az autó előtt, mindketten felkiáltottunk, Artem azt, hogy örkö, én azt, hogy ürge, kimondva alig tért el a két szó egymástól.

A körülbelül tizenöt centiméter széles rajzról nehezen eldönthető, hogy mennyire régi. Mivel közvetlen az út mellett van és elég porózusnak tűnő kövön látható, talán nem lehet nagyon korai. Artem mesélte, hogy gyerekkorában a szomszéd, krumpli kapálás közben, egy sziklát talált, amelyen rengeteg rajz volt látható. Az ember ábrázolásokon nagyon magas, majdnem földigérő kezű, fejükön hat-hét csápszerű képződménnyel bíró figurákra emlékszik. Ezt a követ aztán elszállították a Gorno Altajszk-i archeológusok, talán az ottani múzeumban megtekinthető.

 

 

 
Hazatérve kisebb javításokat kellett eszközölni az autón, ehhez igyekeztem a kevés tudásomat latba vetve segítkezni. Az olaj teknő visszahorpasztásához baltára volt szükség, mikor átnyújtottam mondtam, balta, erre Artem megkérdezte, honnan tudom ennek a szerszámnak a nevét az ő nyelvükön, mondtam nekem fogalmam sincs róla, hogy mondják ezt altájiul. Ők azt mondják malta, de kiejtve nem érezhető nagy különbség a két szó között.

 

 

 

 
Ennek a két közös szónak a felvetődésén fellelkesülve aztán egész este vacsora közben és az éjszakába nyúlóan próbáltunk hasonló szavakat találni, Artem aztán a régi altaji irásról mesélt, melyeket kőbe vésve tártak fel sok helyen. Ebben nem használtak csak mássalhangzókat és jobbról balra írták a jeleket. Mikor Artem és Rima beszélgetnek egymással igyekszem felfedezni ismerősen csengő szavakat, így bukkantunk rá a kicsinyek (altaji) és a kicsi (magyar) azonos jelentésű szópárra is. Szót ejtettünk még a toldalékozásról is, amely szintén hasonlóságokat mutat. Ezek a nyelvtani szabályok, összefüggések, a szavak egymással való hasonlósága, vagy azonossága rengeteg és precíz tudományos munkával feldolgozottak és publikáltak. Még nem olvastam ilyen jellegű munkákat eddig, így a legegyszerűbb felfedezés is óriási örömet okoz.
 

 

 

2009. szeptember 1.

 
Nagyon izgatottan ébredtem, mert tudtam, hogy ezen a napon olyanban lesz részem, amilyenben még soha nem volt azelőtt. Föderáció szerte nagy nap az iskolák életében szeptember 1. Különösen azoknak a gyerekeknek, akik ezen a napon lépik át először az iskola küszöbét. Pervij zvonok - Első csengetés ünnepének nevezik és ezt egy altaji faluban átélni, nem mindennapi élménynek ígérkezett. Az iskola felé közeledve egyre több apróságot pillanthattunk meg, makulátlan öltözetben. Artemmel mentem, aki felelős volt a rendezvény hangosításáért. Előző nap megtudtuk, hogy az esemény 11-kor kezdődik, ennek megfelelően, félve attól, hogy elkések háromnegyedre már megérkeztünk. Mi voltunk az elsők. Artem mondta, hogy náluk az ilyen időpontok csak azt jelentik, hogy az időponttól számított két órahosszán belül elkezdődnek a dolgok. Nagyon örültem, mert így a készülődésről és a diákok érkezéséről nem maradtam le.

 

 

 

 

 

 

 

 

Az ünnepség szabályos sorakozóval, igazodjjal, feszes léptekkel és jelentéssel kezdődött, ilyet már nagyon régen láttam és annyira meglepődtem, hogy egyetlen képet sem készítettem. Hamar el lehet szokni ezektől a dolgoktól.

 

 

 

Először a nyolc elsőst mutatták be a az iskola diákjainak, megemlítve, ki mi szeretne lenni, ha nagy lesz és mi a kedvenc játéka. Az egyik kisfiú a bűvöskockát említette, ahogy ez a kiállításon is látható volt. (Rubik Ernő, köszönjük.)

 

 

 

Ezután minden évfolyam megajándékozta az elsősöket, majd az elsősök mondtak köszönetet egyenként mindezekért. Következett egy kis műsor, vidám jelenettel.

 

 

Természetesen a kitüntetések, a jutalmak átadása sem maradt el, ezeket a megyei oktatási bizotság egyik vezetőjétől vették át az arra érdemesek. Meg tekinthető volt azt a kiállítást, ahol a gyerekek által, a nyáron, termesztett növényeket lehetett látni. Igazgatói, szülői és tanári beszédek hangzottak el mielőtt az új elsősöket a legnagyobbak, a 11. osztályosok csengő szó kíséretében az osztálytermükbe kísérték.

 

 

Több szempontból is nagyon megható volt számomra ez az ünnepség. Nagyon szeretek minden iskolával, neveléssel kapcsolatos történést átélni, de legalább megtekinteni, különösen akkor, ha ilyen kis településen tehetem. Az igazi ünnep, őszintesége és bensőségessége tette számomra felejthetetlenné a Pervij zvonokot.

 


A délelőtti napsütést egyik percről a másikra váltotta fel a hideg széllel érkező eső. Mint később kiderült ez a szemmel is követhető pillanat, jelentette az ősz beköszöntét. A nyár ezzel a kézzel elérhető szivárvánnyal búcsúzott.

 

 

Délután ismét átmentunk Sirgatiba, ott találkoztam Kök-Bürü (kék-farkas) nevű csapatjáték, egyik játékosával. Ebben a játékban két tíz tagú lovas csapat próbál egy fejetlen kecsketestet az ellenfél által védett területre juttatni. A sirgatii csapat a terület bajnoka és, hogy tovább fejlesszék tudásukat, éppen Kazahsztánban edzőtáboroztak. Szerencsére az egyik csapattag nem tudott menni, így vele tudtam beszélgetni a sportágról, kaptam tőle egy kis könyvet, amelyben a fontosabb információk vannak össze gyűjtve. Visszafelé úton egy kutya támadta meg, szó szerint, az autót, aztán futott mellettünk. Már több mint 55km/h sebességgel haladtunk, amikor sikerült lehagynunk az acsargót. El sem tudom képzelni mi lett volna, ha gyalog jártam volna arra.

 

 

Az estét ismét hosszas beszélgetéssel zártuk, Artem nagy szeretettel említette azt a pillanatot, amikor a Mediawave Passport Controll különítményével találkozott 2007-ben. Azt mondta, ha akkor nem keresztezik egymást útjaink, senki nem ismerné, és nem tudna róla, hogy él Bes-Özökben egy torokhang énekes.

 

Aztán kiderült, hogy Artemet a krízis miatt elküldték az állásából így jelenleg nincs munkája. Havi háromezer rubelből (alig húszezer forint) élnek.

 

 

2009 szeptember 2.

Reggel későn ébredtünk, borult volt az idő odakint. Először az ébredező fiúkat, később a családot fényképeztem.

 

 

 

Kilépve a házból, meglepetésemre, hó borította a tájat, amely így is, úgy is gyönyörű.

 

 

 

 Erről a helyről az előző napon is készítettem képet, érdemes összehasonlítani

 

Eljött az útrakelés perce is. Arteméknak a városba kellett utazni, hogy Ujhurt, a rendszeres orvosi vizsgálatra elvigyék. Így együtt utaztunk, annak reményében, hogy délután tudunk találkozni Artem egykori tanárával és másokkal, akikkel beszélgetve teljesebbé válhat az altaj kulturáról formálódó képem. Ismét ajándékot kaptunk a hegyektől, történt ugyanis, hogy az egyi kanyar után egy óriási sas riadt fel az út mellett, amely ezután jó ideig az út felett, az autó előtt repült szép komótosan, aztán amikor utólértük csak éppen annyira emelkedett fel, hogy a lába bele ne akadjon a Zsiguliba. Egyszerre volt félelmetes és felemelő látvány az autó szélességénél jóval nagyobb fesztávolságú madarat ilyen közelről nézni. Mivel az út jelentős része földút az autó meglehetősen koszossá vált a latyakban. Viszont a városban a rendőrök megbüntetik a koszos autó tulajdonosát, ezért az első folyónál csutakolás következett.

 

 

 

 

 

Útközben még a Csemal terület határát jelző szimbólum keltette fel a figyelmemet.

 


Délután, a tervezett találkozók közül sajnos csak egy valósult meg. A torokhang énekest munkahelyén kerestük, ahol mondták, hogy beteg ezért nem tudunk vele találkozni. Találkoztunk viszont az Altai Kai formáció menedzserével, akinek minden szavából a pénzéhség érződött. Artemnak nem volt otthon a topsurja, reméltük majd itt kapunk egyet kölcsön, amíg felvesszük az Ujhurhoz írott gyönyörű dalát. De nem kaptunk. Rettentő rossz érzéssel távoztunk, miután közölte, ha felvételt akarunk készíteni az éppen ott lévő együttes taggal (ez eszem ágában sem volt) tíz percenként 3000 rubel (21000 Ft) a tarifa.
A délutánt és az estét Artem unokatestvérénél töltöttük. A vacsora lóhussal egybefőzött árpagyöngy leves volt uborka és káposzta salátával, valamint darált, főtt tök és répa keverékkel. Utána mindenki szemei a tv-ben látható orosz nyelvű szappanopera áradatra szegeződtek. Ezt az élményt nem taglalnám.

 

 

2009 szeptember 3.


Gorno-Altajszkból fél kilenckor indult a busz Novoszibirszk felé.

 

 

 

Az első megálló Bijszk városa, ahol több menetrendszerinti járatként még mindig Ikarus busz üzemel, ez a város 4-5000 km-re van Magyarországtól és nem ez a legtávolabbi pont, ahol járnak még ezek a buszok.
(Nagyon gazdagnak kell lennie annak az országnak, amelyik egy ilyen piacot veszít el, csökkentve ezzel versenyképességét és ami a legfontosabb, családok, emberek életét teszi lehetetlenné.)
Az út gyönörű volt visszafelé is.

 

 

Az egyik megállónk éppen abban a parkolóban volt, ahol eddigi útjainkon is megálltunk. Noha nem a megszokott étterem előtt állt meg a busz, hagyomány tiszteletből én mégis az orosz-üzbég étteremben fogyasztottam el a borscsot.

 

 

 

Amint az útmenti plakátokon is látható idén, Suksin (Vaszilij Makarovics) emlékév van. Az orosz író, színész és filmrendező ezen a vidéken született 80 éve.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Vaszilij_Makarovics_Suksin

 

 

 

 
Négy órakor kezdődött a workshop, fél négykor érkeztem meg a buszállomásra, ahol egy nagy Volga várt, hogy átrepítsen a városon. Első gyors beszélgetés a szerény számú résztvevővel és a Volga már repít is a szállodába, hogy még be tudjak jelentkezni és el tudjak készülni a megnyitó ünnepség előtt. Fontos, hogy a Föderációban tartózkodás minden napjára meglegyen a regisztrációs papír, ezzel kapcsolatosan adódhatnak problémák, szerencsére ezeket Roman, aki segítségemre van az ilyen ügyekben, viszonylag hamar elintézte a portán. Igaz, eléggé kimerültnek látszott utána.
A Meetings in Siberia dokumentumfilm fesztivál megnyitója az idén a patináns Pobjeda moziban került megrendezésre. Ennek a mozinak az építéséban, többek között, a háború után idekerült magyar hadifoglyok is résztvettek. (ld. 2007-es beszámoló).

 

 

 

   

Az esemény megnyitója frappáns volt és elegáns. A nyitófilmet fogadás követte a mozi különtermében. Boris Miticcel, a tavalyi Mediawave nagydíjas rendezővel beszélgettem, aki elmondta, ha nem lenne Mediawave, bizonyára nem került volna el ide Novoszibirszkbe, mert az évről-évre Győrben vendégeskedő Ella valószínűleg máshol nem találkozott volna a munkáival.

 

 

Roman, Alain, Borisz

 

 

 

 Ella és Borisz

 

 

A fogadáson is rengetegen kérdezték, hogy Jenő és Pusi miért nem jöttek. A válasz most is az volt, hogy: Patamústo krízisz. Ezt mindenki nagyon pontosan érti itt is. Például fültanúja voltam, amikor a bes-özöki tanári karral az évnyitó után közölték, hogy a fizetésük húsz százalékkal csökken szeptembertől.

 

 

2009. szeptember 4.

 
A helyszín egy kicsi, de jól működő mozi a Novoszibirszk kinovideo prokat. A bejárat előtt plakát hirdeti a Passport Control workshopot.

 

 

 

A mozigépész minden nap makulátlanul elegáns

 

Viktor Alejnyikov nyilatkozik

 

Kezdésre csak négy-öt érdeklődő jelent meg, de később azért összegyűlt a társaság. Az első nap Viktor Alejnyikov, a Holywoodban dolgozó, orosz rendező filmjeivel kezdődött, utána szerencsére maradt idő, hogy a fotós csapattal tudjak beszélgetni. Amolyan portfolio rewiev-szerűen megnéztük mindenki korábbi munkáit és azokról folyt a társalgás.

Marina Litovkina fotói hangulatukban jól tükrözik az itt fényképező fiatalok többségének stílusát és témáit. Nagyon ritkán találkozni olyan anyagokkal, amelyek a hétköznapi életet mutatnák be. Pedig a város vizuálisan és történésekben is kincsesbánya.

 

 

 

Aztán jött a Volga és átvitt az Öreg Prága étterembe, ahol a fesztivál vendégeinek mindenkori közös ebédje szokott zajlani.

 

 

 

A délutánt és az estét a Kino Planetában töltöttem, filmeket néztem és rendeztem az eddig készített képeimet.

  


2009. szeptember 5.

 
A Hotel Ujut éttermében készül a reggelim.

 

 

 

 

Az édességgyáraknak nem változott a neve

 

Aztán már várt a Volga és átvitt a workshop helyszínére.

 

 

Meglepetésemre több, mint 20-an jöttek össze így igen jó hagulatú és tartalmas délelőttöt töltöttem együtt az érdeklődőkkel, akik közül ketten az itteni egyetem operatőr szakának hallgatói. Pont ezen a délutánon volt a képkompozíció tantárgy órájuk, megkérdeztem, hogy nem mehetnék-e velük. Fél óra múlva már bent ültem a Novoszibirszki Állami Egyetem Műszaki Egyetem, fizikai és műszaki tudományok karának előadásán. Nem tévedés, itt képzik az operatőröket.

 

 

Az óra utolsó részében megkértek, hogy mutasam be a Mediawave fesztivált és mutasak képeket a munkáimból. Ezután az oktatót, Maria Mihalcsukot kérdeztem arról, hogy lát-e lehetőséget arra, hogy a jövöben esetleg az egyetem is bekapcsolódjon a workshop szervezésébe. Nagyon örült és nyitottan állt a dolgokhoz. Remélem jövőre több itteni diákkal is bekapcsolódik a közös munkába.

 

Délután a Kino Planeta társalgójáben megszületett az ötlet, töltsük az estét egy a várostól nem messze lévő kis fesztiválon, ahol még "banja" is van.

 

 

 

Mielőtt elindultunk volna Szása lakásában egy hajdinakására voltunk hivatalosa. A lakás egy a régi faházak helyén épült nagyon új lakónegyedben van. Ahol a legnagyobb meglepetésemre magyar hanglemezek kerültek fel a lemezjátszó tányérjára. Soha nem hallottam korábban a Neoton és a kócbabák, valamint az Express együttes ezen slágereit. Az előző a Hungaroton, a második a Melodija hanglemezgyárak terméke.

 

 

 

 

 

Rengeteg új lakótömb váltja fel a régi faházakat


Egy órácska múlva megérkeztünk az Aranypartra, az Ob tenger mellé. A felduzzasztott folyó itt kb. 10 kilométer széles és 3-400 kilométer(!!!) hosszú. Ezen a helyen található az egykori Premore Szanatórium, amelyik az egyik régi gyár vállalati szanatóriuma volt. Aztán a gyár megszűnt, így erre az inézményre sem volt már szükség. Egy magánszemély megvásárolta és addig amíg nem kezd vele mást, a Vörös Fáklya színház egyik művészének, Andrejnek átadta, hogy töltse meg élettel.

 

 

A hely nagyon érdekes, mert az egyik szárnyban vendégmunkás szállót alakítottak ki, sok tadzsik és kazah fiatal lakik itt.

 

 

 

 

 

A szanatórium mellett épült házsorban pedig a munkáját elveszített szanatóriumi dolgozok élnek. Ez a három teljesen különböző csoport egy helyen, mit mondjak, rettentően izgalmas. A szanatórium "művészeti" részének a szíve az egykori moziterem, de rengeteg kisebb nagyobb tér is van, nem beszélve a hatalmas teraszról.

 

A szanatóriumi időkből itt maradt tábla alján látható gombokhoz egy-egy betegség tartozik. A gombokat megnyomva apró lámpák felvillanása mutatja a betegség kezeléséhez szükséges akupunktúrás pontokat a testen.

 

 

 

Fantasztikus helyszín fesztiválok rendezésére. Mozizás és pingpongozás és zenehallgatás után következett a banja.

 

A helyszínen talált festmény

 

 

 

 

 

Ez a kép a majdnem telehold fényénél készült

 

 

2009. szeptember 6.

 
Délelőtt a meghirdetett programmal ellentétben elmaradt a Passport Controlos fotókiállítás megnyitója, így délutánig szabad voltam.
Kihasználva ezt a lehetőséget elmentem a központi piacra. Először is a tadzsik fűszerárusoktól beszereztem a következő évi fűszer szükségletünket (halakhoz, saslikhoz, szárnyasokhoz). Aztán megreggeliztem, lavashit (grúz kenyeret) és kefírt. Aztán bóklásztam és megpróbáltam felfedezni azokat a piacon dolgozókat, akiket az elmúlt két év során megismertem. Sikerült találkoznom azzal az asszonnyal, akiről tavaly és tavaly előtt portrét készítettem és azzal is akivel 2007-ben a zöldség gyümölcs részlegen találkoztam. Róla megtudtam, hogy tavaly azért kerestem hiába, mert kislánya született.

 

 

 

A piac egyébként, ahogy a város is, évről évre látványosan fejlődik. Két éve egy központi csarnok volt és szabadtéri árusok, az idénre folyamatosan több nagy csarnok épült, bent rengeteg kis üzlettel. Valószínű, hogy nincs olyan termék, amit ne lehetne megkapni itt.

 

 

 

 

Délután a filmprogramból válogattam. Este pedi a Trubában üldögéltünk.

 

 

 

 

2009. szeptember 7.

 
A délelőtti workshopra ismét sokan érkeztek. Most is, ahogy minden nap, sokan olyanok, akikkel korábban nem találkoztam. Az ő képeikből álljon itt egy válogatás.

 

Lera Komargortseva fotói

 

 

  

Stanislav Schubert fotói

 

 

 

 

Artem Krisanov fotói

 

 

 

 

Lena Krasnuhina fotója

 

 

 

Maxim Bikov fotója

 

 

 

Nika Prodtsenko fotói

 

 


 

Délután már készültem az esti magyar partira (vengerszkaja vecserinka), amelynek idén is a Brodjacsaja Sobaka nevű híres szórakozóhely adott otthont. Nehéz helyzetben voltam, mert az elmúlt években mindig csapatban készültünk fel programmal megtölteni az estet, az idén viszont egyedül kellet valamit kitalálnom.

 

 

Többen várták már jó előre a hagyományosan általunk, Pusi által vezényelten, készített gulyást. A workshoposok közül már sokan jó előre jelezték, hogy segítségemre lesznek a főzésben. De az idén az étel készítés elmaradt, az a szervőzőség részéről lefújatott. Este a Passport Control táborok filmjeivel, fotóival és hazai zenékkel felkészülten érkeztem a helyszínre, ahol meglepetten láttam, hogy egy zenekar már a hangosítás próbájánál tart. A technikai személyzet pedig mit sem tudott a magyar estről, nem volt mit csinálnom leültem és az egyre nagyobb számban érkező ismerőssel beszélgettem. Aztán, már jóval a meghirdetett kezdési időpont után odajöttek hozzám, hogy akkor most kellene a dolgokat bemutatni. Először néhány számot játszottam le magyar együttesektől, majd a Passport Control alkotótáborok filmterméséből válogattam, végül pedig egy meglepetéssel álltam elő. Már délután, segítséget kérve, cirill betűkkel leírtam a Tavaszi szél kezdetű dal első négy sorának szövegét és ezt sokszorosítottuk. Amit az est ezen pontján szétosztottuk a közönségnek. A dalt először lejátszottam két feldolgozásban a dallam és a szövegpróba miatt, majd zene nélkül próbáltuk el a szöveget, végül az énekben egyre kevesebbet segítve a több mint 100 főt számláló közönség egy kórussá összeforrva élvezettel énekelte el a népdalt többször egymás után. Az együttes jól táncolható muzsikát játszott ezért sikerült a workshoposokkal kezdeményezve igen jó hangulatot teremteni.

 

Natali Soloveva fotói

 

 

 

 


A buli, mivel a mazsorkához már hideg volt, később Roman lakásában folytatódott. Mazsorkának nevezeik azt a társasági együttlétet, mikor a boltban vásárolt ételeket és főként italokat, a bolt előtt leülve fogyasztják el közösen az egyre jobb hangulatú résztvevők.

 

 

 

 

 

 


 

2009. szeptember 8.


Mivel csak délutánra volt hivatalos programom, délelőtt sétát tettem a város olyan részein is, ahol korábban még nem jártam, így a hotelhez közeli lakótelepen.

 

 

 

 

 

Aztán a jól ismert Krasznij proszpekten is korzóztam.

 

 

 

Délután az eddigi Passport Controll workshopok legjobb filmjeiből és fotóiból mutattam be válogatást a Kinovideo Prokatban, a szépszámú nézőnek. A program befejeztével a gépház számítógépén néztem meg az újabban érkezők képeit és azokról, azok tanulságairól sokáig beszélgettünk.

 

 

 

Utána kaja és tea a Vilka lozskában.

 

 

Délután örömmel tettem eleget egy frissen nyílt, talán Novoszibirszkben az első, design stúdiót létrehozók meghívásának. Ide, a Passport Control workshopok egyik itteni törzs résztvevőjének Irinának a közbenjárásával jutottam el. A fiatal formatervezőkből és grafikusokból, webdesignerekből álló csapattal a kölcsönös bemutatkozás után a fotográfiáról, annak a multimédia rendszerében lehetséges szerepeiről, beszélgettünk. Rettenetesen élveztem ezt a délutánt.
Aztán futottunk a Kino Planetaba, ahová a fesztiválzáró kezdésére pontban odaértünk. A zárón kiosztásra kerültek díjak és oklevelek és elhangzottak a szükséges beszédek.

 

 

Utána a búcsúeste pedig ismét Romannál folytatódott.

 

 

 

 

 

2009. szeptember 9.

 
A hazautazást a nagy Volgával kezdtem, amely már várt a hotel kapujában, hogy a reptérre vigyen.

 

 

Ott a biztonsági szolgálat egyenként kipakoltatta velem a kamerát, fényképezőgépet és azok minden egyes apró kiegészítő eszközét, amelyeket egy speciális anyagvizsgálő berendezéssel szigorúan megvizsgáltak. Az egész alig tartott tovább, mint háromnegyed óra, így a gépre csak a többszöri
hangosbemondós felszólítás után, utolsóként szálltam fel.

 

 

 

 

 

 


Moszkvában ismét találkoztam Júliával, aki segített a Seremetyevóra jutásban. A budapesti gép indulásáig volt még pár órahossza. Ezalatt sétát tettünk az egykori Moszkvai Kiállítási központ, mára már jobbára üresen álló pavilonjai között ahol a tereket a görkorcsolyások vették birtokba. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Este aztán a monorail-lel, metroval és airexpresszel jutottam el a reptérre.

 

 

 

 

 

 

 

Ahonnan egy hosszú naplementés út során eljutottam Budapestre. 

 

Kérjük, írja meg véleményét:
Név: Szöveg:
E-mail:
Kérjük írja ide a képen látható karaktereket:

KERESŐ


      
KIEMELT HÍREK
2024.06.03. 21:21

ŐRHEGY ART Művészeti Rezidencia program

A Mediawave Alapítvány és az Őrhegy Udvarház Közösségszervező Kft. ŐRHEGY ART Művészeti Rezidencia programot hirdet Európában élő alkotók számára nyárra és az őszi, szüreti időszakra egyaránt. Angol nyelvű kiírás: https://orhegyart.wordpress.com/
Magyar nyelvű fordításért írj üzenetet: orhegyudvarhaz@gmail.com

2024.03.12. 22:12

Megnyílt a jelentkezés a 2024-es somogyfajszi Nyári Berekre!

Megnyílt a jelentkezés a 2024-es somogyfajszi Nyári Berekre!

A korábbi évekhez hasonlóan ismét vizuális, zenei, családi és gasztroműhelyekkel várunk benneteket!

 

Részletek és jelentkezés ITT.

TAGSÁGOK
PARTNER OLDALAK