Mediawave Művészeti Tábor
Építész műhely - 2010
2010.07.30. - 2010.08.08. - Kisharsány
A Művészeti Tábor
A Mediawave által szervezett Művészeti Tábor hosszú évekkel ezelőtt filmes alkotótáborként indult, majd az idő teltével „összművészeti” együttlétté nőtte ki magát, ahol különböző művészeti ágak képviselői dolgoznak-tanulnak egymás mellett és egymást segítve, inspirálva. Először filmesekkel gazdagodott a Tábor, majd a zenészek érkeztek, végül az utolsó két évben megjelentünk mi építészek is. A workshopok páthuzamosan, néha összeérve, egymást keresztezve vagy együtt, közös szálon futnak, előadásokkal, performanszokkal, koncertekkel, valami ritkán tapasztalható szellemi pezsgéssel, az együttlét tapintható élményével, a rácsodálkozás varázsával. A Tábor nemzetközi, külföldi művészek és tanulók részvételével, a kommunikációs nyelv a magyar mellett az angol.
_440x330t0_ic.jpg)
2008
A helyszín Ravazd, a Tábor tradicionális otthona. Az építészetet a Széchenyi István Egyetem osztatlan építészképzésének 10 hallgatója képviselte. A produktum egy a Mediawave számára használható 11 fő befogadóképességű mini moziépület (Zsebmozi), melynek tervezése a csapat által már előzetesen megtörtént, a helyszínen az építés munkája folyt. A munka mellett zene és fotó tárgyú előadásokon, koncerteken vettünk részt.
A Zsebmozi felállításra került 2008 szeptemberében Győrött az Egyetem területén a Műteremház avató ünnepségén, majd részt vett a pécsi MOVEAST Filmfesztivál programjában, legutóbb pedig maga a Mediawave használta. A felállítást minden esetben az építésben részt vevő hallgatók végezték.
A Tábor egyik fontos hatása, hogy az építész képzés mindennapjaiban a hallgatói prezentációk fontos elemévé vált a fotó, a fotóanimáció és a film.
Katt ide - videót/animációs láthatsz az építésről!
_440x303t0_ic.jpg)
2009
Az első évi együttlét sikerén felbuzdulva a Tábor Építész szekciója, immár egyértelműen hagyományteremtő szándékkal, 2009-ben ismét megrendezésre került. A helyszín új volt, a Mediawave Művészeti Tábor 2009-ben Kisharsányban került megrendezésre, részben az Ördögkatlan Fesztivállal együtt. Karunkat ismét 10 hallgató képviselte, az előző évinél változatosabb koreloszlással, igazi csapatot alkotva.
A tematika az előző évnél nyitottabb volt, az építészeti gondolkodás és alkotás folyamatát kifele a művészeti aktivitás területén elhelyezve, befele pedig egy jóízű, jó hangulatú kreatív 10 napot biztosítva. A program csak a helyszínen, aktív hallgatói részvétellel pontosodott, s végül a falu és tágabb környezetének bejárása, megismerése, valamely szempontból jelentős, fontos helyek felfedezése, azok építészeti, művészeti eszközökkel - installáció, kompozíció - gazdagítása, értelmezése lett, a Táborban jelen lévő egyéb művészeti ágakkal való kapcsolat lehetőségének keresésével kiegészítve.
Katt ide - vidót láthatsz az installációról!

Ördögkatlan
Az első Ördögkatlan Összművészeti Fesztivál a Bárka Színház szervezésében 2008-ban került megrendezésre Baranyában, három kis a Villányi borvidékhez tartozó falu területén. Valami „Ős-Kapolcs” szerű dologként, a rárakódó sallangok nélkül. A második évben a siker és a minőség változatlan. Nőtt a résztvevők száma, és megjelentek az „intézményesülés” első jelei. 2010-ben a fesztivál a Pécs, Európa kulturális Fővárosa rendezvénysorozatába illeszkedik, változatlan alapállással és igényességgel.
2010
Az első év az építésről, a produktumról szólt. Tavaly az ide vezető út, a gondolat megszületése, valamint a létrejött alkotás hatása körül keresgéltünk a hely bűvöletében. Maga a megvalósítás, az építés ebben az összefüggésben csak egy (természetesen igen fontos) lépcsőfok volt.
Az idei év felépítése hasonló lesz, a különbség, hogy az idén lesz egy „kulcsszó” is, ami vezeti majd a gondolatokat. E szó megtalálása a Tábor részvevőivel együtt megélendő folyamat, egy zártkörű, belső „pályáztatás”, szavazás eredményeként fog kialakulni.
A rendelkezésünkre álló idő alatt e szó és a helyszín által sugallt kis építésekkel próbálunk megváltoztatni helyeket, tereket, egyfajta „gerilla-építészetet” folytatva, az építészet és ezen túlmutatóan bármely művészeti ág eszközrendszerének használatával, halál komolyan vagy röhögve, s mindeközben együtt keresve az építészet mint kommunikációs közeg szerepét is a Fesztivál egészében. Az, hogy ténylegesen min lesz a hangsúly, az csak a helyszínen, a részt vevő hallgatók hozzáállásának, gondolatainak, az időjárásnak, a napsütéses órák arányának függvényében alakul ki.
Az idén is részt fogunk venni az egyéb művészeti ágak előadásain, programjában, valamint a Fesztivál rendezvényein is.
Előadások
Az idei évben is lesznek meghívott vendégeink, építészek (terv szerint két alkalommal), akikkel egy ilyen alkalommal jó együtt lenni, akiknek tudásának kisugárzása, lendülete vagy bölcsessége útravalóul szolgálhat a szakmához, segítséget nyújthat a tábori munkához, illetve a már elkészült alkotások értékeléséhez.
Cél
A tábor Építész műhelyének céljai változatlanok: együttlét, együtt gondolkodás, az építészet tágabb összefüggésben való megélése, kitekintés és szellemi feltöltődés. Az építészet mint művészet, elvont gondolkodás megmutatása a Tábor és a Fesztivál részvevőinek, a jelenlét prezentálása, szakmánk rejtett „reklámja”.
Résztvevők
A Táborban 10 fő építész hallgató vehet részt, előzetes jelentkezés és kiválasztás után. A megcélzott korosztály a képzés II., III. és IV. éves hallgatói. Követelmény a társalgási szintű angol nyelvtudás. A részvevőknek jó állapotú, lehetőleg terepre is alkalmas biciklit is magukkal kell hozniuk. (A helyszín megismerése. Alkotási és programhelyek közötti közlekedés. Kirándulás, tágabb összefüggések keresése.)
Körülmények
A Táborban való részvétel önköltségi alapon történik. Az utazás egyénileg történik. Az étkezés térítés ellenében, központilag szervezetten, helyben, az iskola éttermében lesz. Hideg reggeli, meleg ebéd, hideg vagy meleg vacsora. A tavalyi árak kedvezőek, az ételek finomak voltak. A fakultatív programokon, kirándulásokon való részvétel szintén térítés ellenében lehetséges. A szállás saját sátorral megoldott, a tisztálkodás lehetősége biztosított.
Az Ördögkatlan fesztiválra a belépőt a Táborozók kedvezményesen vehették meg.
A munkához szükséges anyagok, eszközök, szerszámok biztosítva lesznek. A különböző előadásokon való részvétel ingyenes.
Győr, 2010.05.14.
Katona István
szervező
katonai@sze.hu
Számvetés
MEDIAWAVE Művészeti Tábor - Építész műhely
2009 július 30 - Augusztus 9 - Kisharsány
Résztvevők száma: 10 fő
I. Helyszínen kialakult program: helyek keresése.
A falu és tágabb környezetének bejárása, megismerése, valamely szempontból jelentős, fontos helyek felfedezése, azok építészeti, művészeti eszközökkel - installáció, kompozíció - gazdagítása, értelmezése. A Táborban jelen lévő egyéb művészeti ágakkal való kapcsolat lehetőségének keresése.
Katt ide - videót láthatsz a műhely koncepcióalkotó kezdetéről!

1. Installáció - Kocsma - tekepálya
A kocsmaudvaron található tipikus falusi tekepálya, beton pálya, műbőr golyófogó által ihletett alkotás. A mozgás megjelenítése statikus kompozícióval, építészeti eszközökkel, az emberrel mint aktív, alakító tényezővel. Asszociáció az ős-filmek technikájára.
Fából ácsolt keretekre feszített kötelekre lógatott-feszített különböző szélességű fekete vásznak random rendszere. A kialakult folyosó egyik vége az indulás, egy alsó helyzetű reflektorral megvilágítva. A másik vég egy kifeszített fehér vászonnal lezárt keret, felül egy rádiós kamerával filmezve, élő közvetítéssel. Megnyitó este, a tábor közössége előtt, a zenei workshop résztvevőinek segítségével, élő előadásával..
Hatások:
- Oldalról a mozgó, hátulról megvilágított, a fényt szinte maguk után húzó emberi kontúrok mozgása, filmszerű jelenléte, a vásznak közötti keskeny sávok ritmusában..
- Szemből a közeledő monumentális árnyalak konkretizálódása a fehér vásznon, a sötétség-fény arány változása. Árnyjáték lehetősége. A fotósok több órán keresztül kísérleteztek az installációban.
- A kivetítőn a rádiós kamera képe mutatta a közeledő emberi alakok, kontúrok körül kirajzolódó fénykör, "glória" változását.
A tábor fő installációja, hatását, a befektetett munkát, elkészültének idejét tekintve is. Egyetlen estén, néhány órán keresztül működő dolog.
Katt ide - vidót láthatsz az installációról!

2. Installáció - Kilátó
A Kisharsány fölötti hegyoldalon található Villyen pincészet teraszán készült alkotás. A terasz az Ördögkatlan fesztivál egyik fontos helyszíne volt (pl. Dresch Mihály, Harcsa Veronika koncert a csodálatos panoráma, mint háttér előtt.) A helyszín melletti egyik hatalmas fára lett fellógatva egy kilátó "nyugszék". A konstrukció anyaga használt fa szőlőkarók (a Villyen Pincészettől) és kötelek. A szék két személy számára nyújtott leülési lehetőséget. A funkcionális tartalommal is bíró konstrukció osztatlan sikert aratott a fesztivállátogatók körében.

3. Installáció - Poszter
Egy rossz állapotú, szénabálák tárolására használt, ám csodálatos szépségű vályogházban megvalósított, gegg-re épülő installáció. A betört ablakon át az utcáról betekintve feltárult az utcai szoba, és egy ajtón keresztül a mögötte lévő udvari szoba is. A hátsó szobának, az ajtón át feltáruló falára egy klasszikus pálmafás, tengerpartos poszter került, előtte egy fehér műanyag székkel, erős kontrasztot alkotva a ház vályog és fa szerkezeteivel, illetve azok állapotával. Az installáció nem sikerült. A vályogfalon elhelyezett poszter egyenetlen lett, a fényben csillogott, az illesztések látszottak, a ház ereje nagyobb volt annál, hogy a poénkodást megengedje. Mindemellett e munka számos tanulsággal szolgált a hallgatóknak.
(A tábor egyik építész hallgató résztvevője a filmes workshop-ba is belekóstolt, és ebben a házban készített egy sajnos be nem fejezett alkotást. Az előző évi fotós átjárás után ez újabb örömteli esemény volt.)
4. Installáció - Kút
A település határában, a bekötőút mellett lévő tisztáson, az útról jól látható fekvéssel található egy hajdani kerekeskút. Maga a kút a káváig földdel lett feltöltve, és virággal lett beültetve. Két függőleges fa eleme, a tengelyt fogadó bemetszésekkel megvolt. A kút két ága között a nagyharsányi hegy természetvédelmi területe látszott, melyet védettsége ellenére kőbányának használnak, így a hegy fele már hiányzik. A két ág közé egy forgatható fakeret került (utalás a hajdani kútkerék forgására), melynek két oldalára egy-egy molinó lett kifeszítve. A tisztáson egy régi szék lett elhelyezve, mely jelölte a helyet, ahonnan a kutat nézni kellett. Vízszintes állapotban a keret keskeny része szinte nem takarta a látványt, a félig elhordott hegy sokkoló látványa dominált. Függőlegesbe állítva a képet egy manipulált kép a kiegészített hegyet helyezte a panorámába. A széken ülve a kép tökéletesen kiegészítette a hátteret. A keretet átfordítva a másik képet nézve a hegy teljes elhordása utáni állapottal szembesülhetett a néző.

5. Installáció - Ajtó
A település melletti, használaton kívüli vágányokra helyezett ajtó, mely a semmibe vezetett. A kétoldali keret fa gerendái egy pusztuló ház romjaiból származtak Az ajtólap (gyönyörű patinás fa ajtó) adta az alapötletet, melyet egyből kölcsön is kértek. A kompozíciót a sínekről el kellett távolítani (a MÁV engedélyét nem sikerült megszerezni, így csak a dokumentálás idejére került a sínekre.), és a főút melletti buszmegállóból a községbe vezető végeláthatatlan hosszúságú járdára lett helyezve immár konkrét, más jellegű helyzetbe, a település fesztivál-bejárataként.

II. Előadások
A meghívott előadók témavázlatként a "Hely" szót kapták.
1. Golda János (Budapest) előadása
2. Patartics Zorán (Pécs) előadása
Az adott témához kapcsolódó munkákat bemutató előadások, az előadásokhoz és a táborban zajló munkához kapcsolódó beszélgetések.
III. Ördögkatlan fesztivál
A tábori munka után részvétel a fesztivál előadásain, kiállításain, koncertjein, teljes erőből.
IV. Kapcsolatok
Intenzív együttlét a tábor egyéb workshop-jaival, illetve annak résztvevőivel, az adott keretek között (mindenki adott tematika szerint, a saját témájában dolgozik, tanul).
Kapcsolat a falu lakóival, elsősorban a fiatalokkal. Kellemes meglepetés a helyiek érdeklődése az építészet iránt. Golda János előadásán hat helyi fiatal is részt vett!
V. Pozitív
A tábor tematikája sokkal sikeresebb volt mint 2008-ban. Az akkori konkrét célú építés az építész hallgatók jelenlétét egyfajta építőbrigád létként tolmácsolta a tábor többi résztvevője számára. Az idei installációk az építészeti gondolkodás, alkotás mibenlétét villantották fel, elhelyezve részvételünk jogosságát a művészeti tábor életében. A jövőben el kell kerülni az akár segítség-igényként megjelenő konkrét alkalmazott célú építéseket, csak gondolatilag is megalapozott műhelymunkát szabad végezni.
Örvendetes volt a hallgatók nyitottsága, kreativitása, lelkesedése - munkájuk minősége.
VI. Negatív
Elsősorban rám, mint szervezőre hárul több feladat a következő táborokban. Láthatóbbá kell tenni az építészet jelenlétét, a munkánkat a település, a fesztivál, a média és még a táborlakók felé is.
El kell gondolkozni azon, hogy a kipróbált, jól működő 10 fős létszám mellett van-e lehetőség a nyitásra, más építészetet oktató intézmények hallgatói felé, akár az országban, akár a szomszédos országokban.
Győr, 2009.09.24.
Katona István