Szeptember 7-13. NOVOSZIBIRSZK

.

Az oldalon látható képeket Szabó Péter, a PASSPORT CONTROL Workshop tanára készítette.

Hartyándi Jenő:

A novoszibirszki fesztiválon töltött napokat és a városban, környéken tapasztaltakat, a PASSPORT CONTROL Workshop működését nem napi szinten, hanem témákra bontva próbálom röviden összefoglalni. reménykedve abban, hogy a többiek is kiegészítik tapasztalataimat:

1./ "MEETINGS IN SIBERIA" International Documentary Film Festival

A fesztivál ebben az évben ünnepelte tíz éves évfordulóját. Az Ella Davletsina, a nemzetközi hírű dokumentumfilmrendező vezette fesztivál, Oroszország legnagyobb dokumentumfilm fesztiválja. A nemzetközi programon túl gyűjtőhelye az orosz dokumentumfilmeknek, amelyeket ilyen mennyiségben és átláthatóságban nem lehet látni más fesztiválokon.

A filmvetítések előtt bemutatják a jelen lévő rendezőket, majd a film után beszélgetés is van velük, amelyet Ella vezet.

A fesztivál közönsége teljesen vegyes a generációk tekintetében, az egyetemistáktól az idősebb generációkig. És van bőven közönség, még a délután 4 órakor kezdődő blokkok is legrosszabb esetben fél házzl mentek. Az esti vetítések általában teltházasak. A vendégek eligazodását kedves és csinos hostok segítik. Ella munkáját elsősorban Ludmilla segíti, aki nagyon kedves asszony. Korábban dolgozott Budapesten a Soros Alapítványnál.

A nyitó és záró események, valamint a 10 éves jubileumhoz kötődő repi események hangulata sokat megőrzött a szocializmusra jellemző "nagy felhajtások" jellegéből, amelyet az oroszok jól tudnak csinálni.

A fesztivál délelőttjein különböző helyi és környékbeli kirándulásokat szerveztek a vendégeknek és esténként különböző klubokban voltak voltak laza, táncos bulis. Ebből volt egyik a magyar est, amelyen filmvetítéssel kezdtünk a Passport Control és a MEDIAWAVE Nyári Táborok filmjeiből, majd felszolgáltuk a Pusker Péter által főzött gulyást és lecsót, majd lezártuk a Kisjakab által készített rakott tésztával. Aztán beindult Puski magyar diszkója. Ella nem tudta pontosan kimondani Puski nevét, és egyszer Puskinnak nevezte. Így ragadt rajta a Dj P.Puskin név, Pupuskinnak ejtenek.

A magyar buli teltházas volt és nagyon nagy hangulat kerekedett. Hamarosan mindenki táncra kerekedett.

2./ NOVOSZIBIRSZK

A város jelentőségét csak lassan fogtuk fel. Jelenleg az erőteljes átalakulás állapotában van. Még jellemzőek a szocialita épületmaradványok, amelyektől nehéz lesz megszabadulni, de közben ezek szomszédságában egy hightech város épül, amely már erőteljesen hangúlyozza a város regionálos jelentőségét. Szinte egy földrésznyi térség fővárosa. Egyébként a harmadik legnagyobb város Oroszországban, Moszkva és Pétervár után.

Néhány rövid történelmi adat, amit Szása, egy helyi építész mondott el, miközben Akademy Gorodába autóztunk kifelé.

1894-ben alapították, még más néven (Novo-Nyikolajevszk) ott, ahol a Trans-Szibéria Expressz keresztezte a hatalmas Ob folyót. A vasút és hídépítő munkások voltak az első letelepülők a nagyon gyorsan stratégiai és kereskedelmi központtá váló településnek. Pontosan megvan az első 350 lakó névsora. 1917-ben, a forradalom idején azonban már százezer lakosa van és innen a fejlődés megállíthatatlan. Ma másfél milliós nagyváros, amely elképesztő módon fejlődik. Hazafelé jövet a repülőn egy Moszkvában és más orosz városokban bécsi kávéház hálózatot működtető magyar ember mondta, hogy ők már nem tudtak helyet bérelmi, mert olyan drágák Novoszibirszkben a bérleti díjak.

Ennek kellemetlen vonatkozásait mi más oldalról tapasztaltuk. Míg két éve lazán elvoltunk magyar pénzügyi lehetőségeinkből, az idén az első napok tanulságai után már nagyon meggondoltuk, hogy melyik étterembe vagy sörözőbe menjünk be. A sör ára 600-1000 forint körül mozog. Lásd nálunk a váci utca. Moszkva még keményebb. A fejlődés magyar szemmel elképzelhetetlen és itthonról nem is érzékelhető. A régi reflexek irányította - a mai helyzetre vetítve alapvetően téves - gondolatok működnek bennünk Oroszország neve hallatán. Nem ártana átértékelni mindezt. A biztos a lealkonyuló amerikai hegemónia örököse Kína és Oroszország lesz.

Hazafelé megállapítottuk, hogy míg Európa és Magyarország a múlt emlékeiből próbál álni és éli fel azokat, addig Oroszország a jövőbe vetett hít által működtetve, hatalmas gazdasági teljesítményt halmoz fel.

3./ AKADEMY GORODA

Az utolsó nap elvittek bennünket az Akademy Gorodába, amiről sokszor hallottunk, de nem tudtuk elképzelni mi az. Én egy ideig az egyetem városnak hittem. Ez a feltételezés részben igaz, mert itt vannak az egyetemek. Nem értettem sosem, hogy miért beszélnek úgy róla a diákok, hogy messze van, nehéz este/éjjel kijutni. Aztán mikor oda indultunk megértettem mindent. Közel egy óráig mentük és már elhagytuk Novosziborszket, amikor jelezték, hogy megérkeztünk. A következők derültek ki, hogy valamikor Hrustyov idejében kezdték építeni a komplexumot, ami sokáig zárt kutatóintézetek tömege volt, nagy területen egy erdős, ligetes térségben. De egyetemek is települtek ide. Ma már nyitott hely, 80 ezres városka. Bementük például egy régészeti részlegbe, ahol sok minden izgalmas dolgot mutogattak, majd egy 25 négyzetméteres helyiségben egyszercsak lehúztak egy lepedőt az addig letakart üvegkalitkáról. Kiderült, hogy egy fehér hercegnő, 3000 éves mumifikálódott testát őrzi. Olyasmit, amit a világ más részén óriási felhajtással, nagyon drágán, központi múzeumokban mutogatnak. És ott ebben a picsányi szobában még volt két ilyen letakart üvegkoporsó. Ott a környéken találták meg jégbefagyott fejedelmi sírhelyen. Az ősi ázsiai fehér kultúra bizonyítéka. Persze ahol voltunk az nem egy múzeum, hanem hangsúlyozom kutatóintézet volt. Ahova némi protekcióval be lehet menni. Iszonyú mennyiségű érték van itt összehalmozva.

4./ A NOVOSZIBIRSZKI NŐK

Mint sejthető volt, fiataljaink elképzelhetetlen ámokfutásba kezdtek a novoszibirszki lányok és asszonyok láttán. Bár én előzetes tapasztalataim alapján próbáltam felkészíteni őket a várható sokkszerű helyzetre, de mint annyi mindent, ezt sem vették előzetesen komolyan.

Nehezen fogták fel az álszemérmes magyar és európai ismerkedési szokások ismeretében, hogy ehet egy tájéka a világnak, ahol a nők nem lesütött szemmel és férfitekintetett kerülő módszerrel sétálnak az utcán vagy trécselnek a kávéházakban, hanem teljesen normális módon, ha valaki felkelti az érdeklődésüket, annak a szemébe néznek, esetleg meg is szólítják a zavartság minden jele nélkül.

Természetesen ezt egy magyar férfi teljesen félreérti és rögtön prostit sejt a dolog mögött. De errefelé más módi járja. Valószínű a két világháború megfogyatkozott férfilakossága miatt az orosz nők nagyon korán emancipálódtak, mert nagyrészt rajtuk múlott az ország működőképessége. Oroszországban elég egyértelműen a nők irányítják a családokat és ezért sokkal magabiztosabbak, és nem frusztráltak, mint az európai nők. Ellenben hibás félreérteni magyar aggyal meglepő nyiltságukat, mert nagyon gyorsan lekezelik az erőteljes maszkulinitással támadó elemeket.  Sok tapasztalatot gyűjtöttek fiataljaink ez ügyben és többen csalódtak. Kisjakab ellenben az orosz-magyar új típusú kapcsolatok előharcosává vált. Pamela Andersonnak elnevezett hölggyel komoly szerelembe estek egymás iránt. Elég hamar lecsillapította a féktelen ámokfutást az orosz női finom határozottság.

Mindenesetre most is úgy tűnik, hogy novoszibirszk - mint a háború után - most erőteljes női, sőt minőségi női exportra lenne képes. Az oroszok és az ásziai fehér népek olyan szerencsés keveredésére került sor, mint pl. Braziliában a feketék és fehérek közt. És ezt teszi pikánssá az enyhe sárga beszürődés, amely elsősorban a rokon baskíroktól és tatároktól származik.

5./ PASSPORT CONTROL 3. Nemzetközi Film és Fotó Műhely - ÉRTÉKELÉS

Hartyándi Jenő:
Előjáróban szeretném megjegyezni, hogy véleményem, amely nyilvánvalóan szubjektív alapú, többeket sérteni fog. De úgy gondolom, hogy a workshop továbblépése és fejlesztése reményében azonban ki kell elemezni a történteket, mert a három eddig megvalósult workshop közül a harmadik hagyta maga után a legtöbb kívánnivalót. Itt is szívesen látnám a résztvevők véleményét, amely segítené a többoldalú megközelítést, tanulságok levonását.

Az előtörténethez hozzátartozik, hogy eredendően nem állt szándékunkban Győrön kívül vinni a PASSPORT CONTROL workshopot, de Ella Davletshina, a novoszibirszki nemzetközi dokumentumfilm fesztivál (MEETINGS IN SIBERIA) igazgatója személyemre szóló meghívása azonban beindított egy közös gondolkozási folyamatot arra az ötletemre, hogy - mi lenne, ha a workshop Novoszibirszkben folytatódna? Nem volt alaptalan mindez, mert Ella – egyébként nemzetközi hírű dokumentumfilmes - két éve zsűritagként fesztiválunkon tartózkodott és aktívan belefolyt a workshop első megvalósulásába (2006), sőt pályázati partnerként (Európai Ifjúsági Pályázatot nyertünk a projektre) tanárt /Vladimir Eisner (szintén nemzetközi hírű dokfilmes)/ és 5 filmes diákot biztosított a projekthez. Az idén – pályázati forrás nélkül – folytattuk a megkezdett és izgalmas munkát, mert a fesztivál megújításának zálogát láttuk benne.
2007-ben jobban szűrtük a résztvevőket. A filmeseknek előzetesen szinopszisokat, forgatókönyv vázlatokat kellett beadni, a fotósoknak képeket. Mindez a végeredményen is látszik. A fotós és filmes szekcióba bekerült egy-egy novoszibirszki lány, Irina és Anja is. Ella volt a fesztiválon és részt vett a workshopban résztvevő fiatalok munkájának segítésében.
Mindezekből látható, hogy nem volt alaptalan a workshop Novoszibirszkbe vitele. Mi ajánlottuk az általunk ajánlható standartokat. A workshopba magyar fiatalok és tanárok, az előző workshopfilmek vetítése demonstrációként, fotókiállítás az előző táborok fotóiból, magyar ételkóstoló és buli. Úgy gondolom, hogy ez egy tetszetős, aktív szerepvállalást feltételező ajánlat, hozzátéve, hogy a magyar résztvevők utazási költségét részben bevállalta alapítványunk, a fennmaradó részt pedig a résztvevők. A novoszibirszki fesztivál vállalta a szállás és étkezés biztosítását, az altáji, extra túra hátterének (gépkocsik, szállás) megszervezését.
Tulajdonképpen azt mondhatom, hogy minden ideálisan alakult az előkészítés során. Mindkét fél hasznosnak és izgalmasnak ítélte meg a közös projektet.
Gazsó Zsuzsi – több éve táboraink és a workshop fáradhatatlan szervezője, aki táborrésztvevőként, lépésről lépésre, sok év alatt épült be a szervező csapatba – elkezdte szervezni a résztvevőket. Ami közel sem volt egyszerű, mert Szibéria rossz híre és magyar aggyal felmérhetetlen/elképzelhetetlenül nagy távolság, valamint a költségvállalási kötelezettség hármas egysége sokak kedvét elvette. A nyári táborunkban alkotó Irina segítségével azért sok realista háttér információt nyertek a valós szibériai helyzetről és az odajutási lehetőségekről a jövetellel kacérkodók. Ezen információk tudatában választották ki a vonattal való utazást. A Transz-Szibéria expressz neve azért még meglehetősen egzotikusan cseng a magyar fülek számára. És persze nem kevés filmes-fotós alkotó tevékenységet is biztosíthat. Egyébként az első workshop szibériai résztvevői szintén vonattal jöttek 2006-ban, és filmet is készítettek az utazásról. A félnapnyi moszkvai átszállással öt naputazás alatt sok mindent lehet csinálni, alkotni.
Az utazó csapat Zsuzsi irányításával (ön)szerveződött. A tábor zárulta, és a ravazdi romok eltakarítása után alig maradt szuszogásnyi idő a nyári dög melegben és már erősen közelgett az indulás Novoszibirszkbe. A csapat kisebb lemorzsolódások és bizonytalanságok után 7 főben maximalizálódott. Amelyből öt fő volt a valós workshopoló, valamint Pusker Péter zenei főmunkatársunk, valamint a „turistá”-nak elnevezett, de a MEDIAWAVE körhöz tartozó Kisjakab.
Sajnos itt úszott el először a dolog, mert későn eszméltem, és nem figyeltem oda, hogy mennyire alkotókész e csapat, és milyen minőségben képviselheti a MEDIAWAVE színeket idegen terepen.
És itt kell visszatérni az elméleti alaphoz, hogy valójában mi értelme van/lehet az ilyen műhelymunkának számunkra idegen terepen? Több célt szolgálhat, ha jól valósul meg. De az elsődleges cél az idegen környezetben, nemzetközi közegben és együttműködésben végzett alkotó munka. A végzett munka minőségét pedig az eredmény minősíti, tehát az együttműködésben elkészült filmek és fotók darabszáma, de elsősorban azok minősége, valamint az, hogy mennyiben tudták feldolgozni, beépíteni az idegen szemével az új terep nyújtotta lehetőségeket, izgalmakat, hangulatokat. Fontos tényező, hogy workshop tagjai mennyire voltak képesek leküzdeni a sohasem ideális technikai körülményeket, és folytattak folyamatos alkotó munkát. Fontos és nem szabad sosem szem elől veszteni, hogy a nézőt sosem érdekli a készítés körülménye, ő a művet nézi, értékeli!

Pár szót értékelésként a workshop megvalósulásáról:

SZERVEZÉSI HÁTTÉR NOVOSZIBIRSZKBEN
Elég hamar kiderült számunkra, hogy a novoszibirszki szervezőknek – bár jól ismerték az előző két műhely munkametódusát - más elképzelése volt a műhelymunkáról, mint amit mi előzetesen megszoktunk. Bár azt a fesztivál végéig nem sikerült kiderítenünk, hogy pontosan mi volt ez az elképzelés.
Mi alkotóvágyra sarkalt csapatot szándékoztunk vinni, amivel szintén voltak/lettek problémák a megvalósítás során, tehát mi követtük el az első hibát. (Erről részletesen A MAGYAR CSAPAT fejezetben.) És persze alkotóvággyal rendelkező helyi műhely résztvevőket vártunk. Ilyenek a fesztivál végére kerültek, csak a hozzájuk való eljutás folyamata volt egy kicsit lassú és körülményes. (Erről részletesen a SZIBÉRIAI CSAPAT fejezetben.)

A fesztivált megelőző altáji szakaszt arra szántuk, hogy a workshop résztvevőit egy speciális, egyedi közegbe vigyük, amelynek ereje felgyorsíthatja az alkotó folyamatot. Hamar rájöttünk, hogy a fesztivál szervezői féltenek bennünket ettől a karakteres közegtől, az abban rejlő veszélyek és a mi felkészületlenségünk miatt. Ezt egy idő után ki is mondták. Részben egyet kellett értenem velük, a felkészületlenség jellemezte fiataljainkkat. De végül ebből sok szerencsével jól jöttünk ki és ez volt a műhely legaktívabb és részleteiben legösszefogottabb része. (Mindennek részletes leírását a szeptember 2-6 közti naplórészben találhatod.)
Az reméltem, hogy már az altáji szakaszban is lesznek szibériai fiatalok a műhelyben, akikkel együtt dolgozhatunk. Összekeverhetjük a résztvevőket, segítendő az együttműködések beindulását. De kiderült, hogy ide a magyar csapaton kívül csak a holland-német vegyes csapatot hívták meg, akik az idén résztvevői voltak a PASSPORT CONTROL 2-nek, csak Anja jöhetett el helyből, aki szintén része volt a győri műhelymunkának.
Novoszibirszkbe visszatérve kerestük a workshopban résztvevő fiatalokat, akikről nagy nehezen kiderítettük, hogy csak hétfőn, iskolaidőben jönnek.

Ekkor még csak csütörtök volt. A workshophelyszínnek kinevezett moziban csak ebédelni tudtak fiataljaink, ott más workshopolásra kész fiatalt és technikát nem találtak. Minket – Szabó Péterrel - máshova vittek ebédelni a repi vendégekkel. Ha nem tudtuk volna, hogy ennek az értünk való aggódás és a mind nagyobb vendégbarátság bizonyítása az oka, azt gondolhattuk volna, hogy le akarnak választani bennünket a workshopolókról. De végül hétfőn sikerült megtalálni az orosz fiatal filmeseket és fotósokat. És saját szakállra elkezdtünk velük dolgozni. (Ennek részleteit lásd A SZIBÉRIAI CSAPAT részben.)

A MAGYAR CSAPAT
A bizonytalanság és határozatlanság már az indulás előtt érezhető volt. Válságstábként összehívtam a csapat összehívható részét. És egyrészt próbáltam felkészíteni őket az ilyen hosszú együttlétek problémáira, a csapat szétesésének lehetőségére, hogy kezeljék mindezt tudatosak és próbáljanak védekezési módszereket kitalálni minderre. Mondtam, hogy járom az antikváriumokat, hogy irodalmat találjak Altájról, Szibériáról, eddig nem sok sikerrel. (de az indulás előtt találtam könyveket.) Megkérdeztem, hogy mit szándékoznak forgatni a terepen. Erre határozott válaszokat nem kaptam, hát ami lesz, kb. ezt mondták. Tanácsoltam, hogy nézzék meg az idei MEDIAWAVE versenyprogramjában lévő holland filmet, amely Moszkva és Peking között dolgozta fel a Transz-Szibéria Expresszen történteket. Kísérleti film, szép és jó vizuális anyagból építkezik. Hasonlót meg lehetne próbálni összehozni a 2x5 nap alatt. Vagy adódhat az ismeretlen altáji vagy novoszibirszki környezetből a régi és új világ összehasonlítása, akár falu-város, akár szocialista maradványok-új fejlődési irányok összevetése, helyi furcsaságok, magyar hadifoglyok leszármazottjai, stb. Azt reméltem ezek a gondolatok majdcsak beindítanak bennük ötletfolyamokat.

Amikor ismét összetalálkoztunk szeptember 2-án, immár Novoszibirszkben, és Péterrel érdeklődtünk milyen alkotói irányokat fognak űzni, kiderült, hogy útközben, a vonaton nem igazán voltak alkotó kedvükben, majd visszafelé, meg kiderült, hogy rossz a mikrofon. Zsuzsi azért szorgalmasan kockázta S8-ra az utat, amely nagyon fárasztó volt. Kiderült, hogy Kisjakab nagyapja a novoszibirszki mozit építette 1945-47 között „vendégmunkásként”. Ez nagyon jó témának tűnt. És hát a rendkívül erősen fejlődő város ellentmondásai is elég szembetűnőek voltak. A főtéri Lenin szoborral és a körülötte lévő munkásmozgalmi szoborcsoporttal. Péter felvetette, hogy érdemes lenne a helyi fiatalok problémáiról, hangulatairól is valamit forgatni. Szerény lelkesedés fogadta ötleteinket. Egyedül a Kisjakab nagypapa ötlet kezdett mozogni bennük.

Az Altájba érve eléggé összekavarodtunk az előzetesen kapott fenyegető dózisok és a sok ismeretlen hangulat hatására (lásd részletesen az október 4-5 naplólapon). Mi – öregek - is rendesen felizgultunk a vissza nem térő lehetőség láttán, amibe belecsúsztunk és féltünk, hogy kimarad, ezért nem elég higgadtan próbáltuk irányítani a társaságot. Kicsit talán sokat beszéltünk bele a dolgaikba, de féltünk az elszalaszthatatlan lehetőség elszalasztástól. Este Péterrel kielemeztük a felvételeket és láttuk rajtuk a kapkodást. Másnap reggel átbeszélve a dolgot a fiatalokkal, immár sikerült az egész workshop legegyüttműködőbb és leghatékonyabb részét végig csinálni. Kiosztottuk a feladatokat. Az operatőrök (Dani és Attila) egyértelműek voltak. Mindegyiküknek jó képességeik vannak ehhez, csak az első napi kapkodásban túl sokat mozogtak. Valakinek át kellett venni a rendező szerepét. Az Zsuzsi lett. Kisjakab lett a mikrofonos. Mi meg, amit éppen kellett, azt csináltuk. Szélárnyék, esővédelem…
Már tulajdonképpen ezért a forgatási helyzetért/lehetőségért érdemes volt elmenni. Itt mindenki elég jól teljesített. Kezdtünk hasonlítani egy stábhoz. És már mi, az öregek sem izgultunk, hogy el lesz szúrva az anyag. Már csak az volt a kérdés milyen szinten sikerül leforgatni. Egy meglehetősen izmos nyersanyag állt elő belőle.
Visszatérve Novoszibirszkbe mondogattam nékik, hogy jó volna valamivel előállni a fesztiválnyitóra, hogy nyomatékosítsuk a Passport Control Workshop súlyát. 1-2 perces hangulatkép az altáji forgatásokról. Nagy morgolódás támadt, hogy nagyon fáradtak, meg ki kell mosni a ruháikat, stb. Így mi Szabó Péterrel megvágtunk egy 1 perces anyagot, ami hangos tetszést aratott a nyitón.
Aztán próbáltuk beindítani a novoszibirszki forgatásokat, kérdezgettük ki mivel fog foglalkozni, de csak hárító válaszokat kaptunk. Aztán másnap, mikor megérkeztünk a fesztivál 10 éves szülinapi partyjára, ismételt érdeklődésünkre a Zsuzsi elkezdett üvöltözni velünk a nagyközönség előtt, hogy mi nem kezeljük felnőttként őket, belebeszélünk a dolgaikba, ők tudják mit akarnak és nagyon fáradtak. Gyorsan megértettük, hogy időközben felnőtt a sok éve táborba járó csapat és már sérti az önérzetüket jelenlétünk, az alkotó folyamatok feszegetése. Úgy gondoltam ideje visszavonulnunk, és elengedni a kezüket, azzal a megjegyzéssel, hogy az elkészült filmek minősítik a jelenlétüket, valamint a workshop fő célját jelentő alkotó együttműködések a helyi fiatal filmesekkel. Aztán nézzük meg utólag a termést, hogy mit sikerült levenni, megörökíteni ezen ingerekben és lehetőségekben igazán gazdag környezetben. A workshop többi napján hagytuk önállóan alkotni és vártuk az eredményeket.
Tudomásunk szerint egy 15 perces filmet összevágtak az altáji anyagból, ami elég jó lett. Leforgattak egy kísérleti filmet a Lenin szobor körül, amely Zsuzsi egyik előző táborfilmjének mintáját követte. Vélhetően e film bárhol leforgatható lett volna, pl. Dunaújvárosban a szocialista szoborparkban, mert a Lenin szobron kívül más helyi elemet nem használt. A Kisjakab nagypapa történetet hamar feladták, bár Péter közben kiderítette, hogy van mozimúzeum a városban, elment lebeszélt egy riportot az egyébként beteg és nem ott tartózkodó igazgatónővel, de a forgató stáb nem jelent meg a megbeszélt időpontban. Kíváncsian várjuk, hogy mely helyi jellegzetességre utaló témát forgatták le és kikkel működtek együtt a helyi filmesekkel.
Ezen szempontok alapján lesz érdemes majd utólag kielemezni a magyar csapat tevékenységét, ha a filmek/fotók elkészülnek. Bár az ilyen workshopoknál elsődleges cél, hogy a produktumok nagy része elkészüljön, és bemutatható legyen a műhelymunka végén. Kivéve a filmre forgatott vagy fotózott esetekben.
Hogy miért feszegetem és járom körül ily körülményesen e témát. Nyilván azért, mert a magyar csapat nem mutatott túl nagy aktivitást és határozottságot e téren. És gyakorlatilag egy, az Altájban forgatott film készült el a zárónapra. Fotó egy sem, mert mindkét fotós filmre dolgozott, de kérdés, hogy szerencsés állapot-é ez, ami kizárja a helyszíni megmutatás lehetőségét.
Az a workshop nagy tanulsága számunkra, hogy két különböző fiatal réteget lehet meghívni belé, az egyik a tanulási fázisban lévő, akik tehetségesek és irányítás mellett intenzív tanítási folyamaton esnek át. Tehát akarnak tanulni.
A másik a már önállóság határán lévő vagy önálló fiatal filmesek, akiket nem kell irányítani, mert konkrét, előre elfogatott filmtervei vannak, amelyet az előzetes tervek alapján érdemesnek tartunk arra, hogy technikával, nyersanyaggal és egyéb költségekkel támogatunk. Valójában a mostani workshop magyar tagjai e kategóriába tartoznak, csak egy hibádzott, hogy nem volt konkrét előzetes elképzelésük és ráadásként az közben sem nagyon lett. Pedig inger az volt bőven ebben a közegben.
A következő workshopnál nagyon kell ügyelni e két réteg szétválasztására és komolyan vizsgálni, hogy elég előzetes felkészülés van-é a leforgatandó film előtt.

A SZIBÉRIA CSAPAT
Hétfőn Alan Heim Oscar-díjas vágó - aki nagyon jó fej és szimpatikus ember, mi is meghívjuk – előadásával vette kezdetét a műhelymunka, mert az ő vágásról tartott előadása a Passport Control keretében volt hirdetve. Na itt végre találkozhattunk fiatalokkal, akikről később kiderült, hogy nem helyiek, hanem Omszk-ból és Kemerovo-ból jöttek, ahol filmes/fotós, illetve operatőrképző egyetem van. De ez csak később derült ki, másnap, mert aznap – utólag megfejthetően - egyértelműen látszott, hogy ők sem tudják kik vagyunk, és mi sem. Mindenesetre az egyik tanárnak kinézőnek adtam egy MEDIAWAVE katalógust, aztán azt nézegették a fiatalok is. Nem volt ott Péter, nem tudtunk kommunikálni. A mi fiaink meg nem akartak kapcsolatokat kialakítani.

Másnap tudatosan mentünk már ki Péterrel az ebédidőre, hátha ismét ott vannak. Mieink már nem jöttek. Szerencsénk volt. Az ebéd összefogja az embereket. Összesen csak egy fiú tudott közülük angolul. Kértük ebéd után maradjanak egy kicsit és beszélgessünk. Kiderült, hogy honnan jöttek, és mit tanulnak. Közben a tanáraik eltűntek. Elmondtuk a fiataloknak, hogy mi szívesen dolgoznánk/foglalkoznánk velük, ha kedvük van hozzá. Elcsodálkoztak rajta, mert ők úgy tudták, hogy azért vannak itt, hogy a fesztivál filmjeit nézzék, meg egy-két előadást hallgassanak. De tetszett nekik az ötlet és a többség lelkesen ott is volt a másnap 10 órára a Lenin szobor alatt megbeszélt randira. A tanárok közül nem jött senki, pontosabban egy tanár, aki nem a gyerekekhez tartozott, ő egy harmadik városból jött.
Péter megismételte nekik, kissé kibővítve, amint az előző nap próbáltunk sugallni nekik, hogy ők egy történelmi korban élnek, ahol nagyon gyorsak a változások, és ami ma látható a szocializmus visszamaradt építészeti és szokásbeli emlékeiből, az igen hamar el fog tűnni. Nyilván ezt ők benne élőként nem érzékelik ily direkten, de elmondtuk nekik, hogy mi is átkozzuk magunkat, hogy annak idején nem rögzítettünk mindent a környezetünkben lévő változásokból. Ma már nem tudjuk megtenni. A szibériai csapat jól vette a felvezetést. Aztán azt adtuk nekik gyors feladatként, hogy a fotósok a fejünk fölé magasodó Lenin szobrot és munkásmozgalmi szoborcsoportot és a Krasznij proszpektet próbálják sajátosan megfogni, míg a filmesek izgalmas vizuális hátterek bekomponálásával kérdezzék meg az utca emberét Leninről. Mit gondolnak ma róla az orosz emberek? Két órát kaptak a feldolgozásra. A videósok munkáját, amihez Péter adta oda a saját kameráját, közben is segítettük tanácsokkal. A gyerekek jól vették az adást és egyre lelkesebbek lettek. Amikor ismét összegyűltünk, felmentünk közeli szállodánkba és megnéztük a fotókat és a filmnyersanyagot, úgy hogy kielemeztük a látottakat, további tanácsokat adva nékik és biztatva a folytatásra. Nem is nagyon kellet őket, mert már jöttek újabb ötletekkel, amit majd otthon, saját városaikban valósítanak meg.

Sőt nagyon ügyesen és gyorsan összevágtak a záróra egy rövid fotósorozatot egy napos együttműködésünkről. Rögtön értették, hogy mi és milyen hosszban mehet el egy ilyen alkalommal.
Nagyon szerencsés lett volna, ha előbb találkozhathatunk e fiatal alkotókkal, már itt előbbre lehetett volna lépni, közös dolgok kialakítása felé. Csak sajnos másnap volt a záró, ezért a folyatatás egy részük számára a következő MEDIAWAVE Fesztiválon várható.
De filmeket és fotókat is adtak, amiket majd itthon feldolgozunk. Mindenesetre találtunk egy lelkes és alkotó vággyal megáldott szálat a dél-szibériai régióban. Mert a fent említett városok pár száz kilométerre vannak Novoszibirszktől. Közülük tudunk válogatni bőségesen a következő workshopokba.

Az omszki fiatalok fotóiból: